templom.jpeg

Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
« 2018. november »
november
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
 

Mi írtuk

Az Arnóti Hírmondó cikkei, gyülekezeti tagjaink írásai


MIÉRT VAGYOK EVANGÉLIKUS? - Üveges László presbiterünk megható hitvallása

 

Két okból vagyok evangélikus:

Én azok közé tartozom, akik beleszülettek az evangélikus egyházba. Szüleim és nagyszüleim is evangélikusok voltak. Apám és nagyapám több évtizedig voltak presbiterek és gondnokok, melyet én követek 30 éve. Jelenleg is felügyelő helyettes vagyok az arnóti gyülekezetben.

A másik ok már sokkal tudatosabb.

Miután 2008-ban egy éjszaka megszólított az Úr, 2003-ban megszületett az első unokám. Az Úr ezt mondta: Figyelj, ha felnő az unokád, mit tudsz majd mondani neki Istenről, Jézusról és az egyházról?

Addig is hívő voltam,  el is jártam Istentiszteletre, mint nagyon sokan mások. Hallgattuk az igét, és énekeltünk. 2008-óta másképp fogom fel az igehirdetést. A templomba menetelem előtt az útmutatóban az előírt bibliai igét elolvasom, és úgy megyek. Azóta 40 percen keresztül tudok mondani bibliai idézeteket, melyeket megtanultam, és fejben is tartok.

Miből állnak ezek az igék és bibliai idézetek?

Az útmutatóban az éves és a havi igékből áll (2009-2013 között). Különböző kiemelkedő események igéit is megtanulom. Például: születés, halál, házasság, egyházi események.

Énekversek, melyek az Istentiszteleten kerülnek közel a szívemhez.

Például egy a sok kedves vers közül:

„Míg a mennybe érkezem,

Véget ér futásom,

Szeretet hit remény

Megmarad ez a három.

Örökké megmarad,

Bár mindent sír temet,

Ezek közt legnagyobb

Te vagy ó szeretet.”

(442. ének)

 

 

„ A reménység Istene töltsön be titeket a hitben, teljes örömben és békességben, hogy bővelkedjetek a reménységben Szentlélek ereje által.”

 

Üveges László, 2013. december






VALAHOL VALAMI ELTÖRÖTT

Buday Barnabás

 

Gyönyörű nyári nap van. Vasárnap délután. Áll a levegő. Lassan peregnek a percek. Egy légy döng valahol és halk szuszogás hallatszik a szomszédból. Vasárnap délután, azaz jobban mondva ebéd után pihen a has, pihen az agy. Gondos női kezek varázslatot raktak megint az asztalra... Egy 3 napos kisbaba fekszik a fehér ágyban. Alszik, nem sír. A nyugalom tapinthatóan betölti a teret és az időt. A szomszédos épületben 60 liter tartós tej, 60 kg bab, borsó, 60 csomag kakaó, tészta, olaj, szúnyogriasztó spré, felmosó rongyok és tisztító szerek. Az emberek imádkozni járnak ide, ünneplő ruhában – most mégis raktár lett belőle. Volt ez már így. 65 éve abrakolni valót (és persze lovakat) őriztek az évszázados falak. De most bizakodva nézünk a telerakott helyiségre. Ez már a második szállítmány. Az elsőt már kiosztottuk. Jutott belőle sok helyre. Oda is, ahol várták a biztosítót, és oda is, ahol nem is fogják várni, mert minek. A rozsdás kazán attól még rozsdás marad, hiszen a kazánházban áll a víz. A trágyaszagú szőnyeg pedig, ha megszárad, jó lesz még valahol – ha nem is a nappaliban. Az adomány a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodáján keresztül érkezett. Először két hete. Inkognitós püspökkel még az útlezárások idején. (Marci így kóstolhatott bele abba, mire mondják mások: jó dolgot kíván, aki püspökségre törekszik.) A második rakomány néhány napja érkezett. Diakónusok – osztályvezetők – hordják a templomba. (A wikipédia is így tudja: „A diakónia eredetileg szélesebb értelemben gondoskodást jelentett – lelki és testi vonatkozásban egyaránt.”) Először nem is látszik semmi, ahogy bekanyarodsz az utcába. Mintha a fű is zöld lenne már, valahol a virágok is szépen virítanak. Hol a beígért szürkeség? Csak a játszótér nem akar szépülni. De ki az, aki egy kiszáradt vízmosásba falovakat és mászókákat épített? Nyugodt kisváros, autók állnak a házak beállóin. Aztán látsz egy házat furcsán megdőlve. A teteje egyben, de az egyik oldala mintha kisebb lenne, mint kellene, hogy legyen! A homlokzat megroggyant, mintha egy öregember ereszkedett volna térdre. Megyünk tovább. A házon látszik a baj, de elölről talán nem ennyire feltűnő. Ahogy átérsz a ház másik felére, beláthatsz. És nem a leselkedő szemek előtt nyitva hagyott ablakon, hanem a falon át. Illetve a hiányzó fal helyén át! Ott a sótartó és bors a fali fűszertartón. De fal nincs. Aztán – ahogy gurul tovább az autó – jön egy másik ház, meg megint egy másik. Mintha minden rendben lenne. Emeletes, szépen rendben. Hogy itt egy méteres víz hömpölygött? Hol? És akkor újra valami szokatlan és hihetetlen: a következő ház teteje a sarkával a földet érinti. A tető egyben. Még a kis faragást is látni lehet a kontyon: 1926. A ház fele kidőlt, a másik oldalt tartják a falak. Aztán még egy ház. Illetve csak a nyoma. Építési törmelék, vályogtégla, gerendák, cserepek szerteszét. És rózsák az udvarban. Nyílnak. A garázs – beton alapon – szépen áll, az ajtajai szellőznek. Csak a ház nem. Valahonnan már összegyűjtötték, de a legtöbb helyen még mindenütt ott vannak a homokzsákok. Irgalmatlan mennyiségűnek látszik egyszerre. A város szélén gyűjtik halomba. Mintha egy hatalmas szeméttelep formálódna. Hosszú évtizedek múlva – amikor majd ezeket a területeket is beépíthetik – még mindig fognak találni belőlük. Hiszen a műanyagzsák nem bomlik le. „Anno 2010” hirdetik majd ezek a telepek, hogy az ősök átélték a természet erejét. Hiába pakolták tele zsákokkal a kapu beállót, hiába tömték el a kiskaput, a víz átbukott a kőkerítés tetején. Befolyt a garázsba, aztán az udvarba, aztán a lakásba. Megtalálta az útját, hiába próbálták elállni. Az autó a garázsban, a konyhabútor a lakásban mind ázott. Napokig. Most pedig az utcára került, hogy elszállítsák. Kukásautóval – vagy kézi kordéval... Amikor majd beépítik a ma szemétlerakóként funkcionáló területeket is, mert erre is engedélyt lehet majd kapni, bizony meg fognak lepődni: minek kellett ennyi homokzsák? Angyaljárás. Úgy értem, ahogy írom, igazi angyalokkal és nem romantikus szárnyasokkal. Megáll egy kisbusz. Kiszáll a vezetője, kinyitja a hátsó ajtót, ráfekszik a bezsúfolt adományokra és kibányászik egy motoros permetezőt. Osztálypénzből vették. Szarvason, a „Benkában”. Mert ide jobban kellett, mint odahaza – mondjuk – egy közös nagy cukrászdalátogatásra! A szarvasiak már másodszor jöttek. Még Arnótra is jutott az adományokból. Remélem jól emlékszem, Szarvason így tanítják ezt: „Hamar ad, aki kétszer ad!” – de Lázár Zsolt és társai többet tudnak erről. Az angyalok Isten üzenetét közvetítik.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek